Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Tűz keletkezett a londoni Heathrow repülőtér elektromos alállomásán csütörtök este, ami miatt a világ harmadik legforgalmasabb repülőtere március 21-én éjfélig zárva marad, több ezer utast érintve és komoly fennakadásokat okozva a globális légi közlekedésben.
Szerző(k): T. E.Donald Trump aláírta a szövetségi oktatási minisztérium megszüntetéséről szóló rendeletet, de a lépéshez még a Kongresszus jóváhagyása is kell. Az elnök szerint a tárca felszámolásával csökkennek a kiadások és javul az oktatás színvonala.
Szerző(k): T. E.Sándor és József után Benedek is kihívást teremt a gyümölcsös gazdáknak a hajnali, reggeli órákban - az éjszakai lehűlés viszont később jelentősen szelídül annak köszönhetően, hogy szombattól több hullámban érkezik a nedvesebb, ezzel együtt enyhébb, melegebb levegő térségünkbe.
Szerző(k): T. E.Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amelyben a kabinet előírja az automata bankjegykiadó gépek országos lefedettségének biztosítását.
Szerző(k): T. E.Az Állami Számvevőszék szerint a Magyar Nemzeti Bank alapítványát kezelő cég kockáztatta a rábízott vagyont, és bűncselekmény gyanúja merült fel. Egyelőre sem a jegybank új vezetése, sem a kormány nem reagált az ügyre.
Szerző(k): T. E.Az Európai Bizottság azt gyanítja, hogy a BYD magyarországi elektromos autógyárának építése során a kínai kormány szabálytalan állami támogatást nyújtott, ami tisztességtelen versenyelőnyt biztosíthatott a vállalatnak.
Szerző(k): T. E.Ha a magyar kormány nem reagál időben, a már felfüggesztett pénzek mellett újabb milliárdok is úszhatnak el, ezúttal a szuverenitásvédelmi törvény miatt.
Szerző(k): T. E.Magyarország támogatja az EU katonai képességeinek megerősítésére irányuló terveket, de elutasítja az uniós közös hitelfelvételt a biztonsági költségek finanszírozására - erről is beszélt Orbán Viktor a csütörtöki uniós csúcs előtt Brüsszelben.
Szerző(k): T. E.A következő napokban enyhébb léghullámok érkeznek fölénk. Csapadékra legközelebb szombattól számíthatunk.
Szerző(k): T. E.